DVSC jegyek
DVSC jegyek
A Debreceni VSC a magyar futball hősének számít 2009-ben. A Loki révén 14 év után először került fel magyar csapat a Bajnokok Ligája főtáblájára. A DVSC 1902-ben alakult meg, és fennállása alatt négyszer volt magyar bajnok, háromszor kupa-, és négyszer Szuperkupa-győztes. A Loki 2005-ben először nyerte meg a Borsodi Ligát, melynek köszönhetően a csapat a Bajnokok Ligájába kerülésért küzdhetett. Sajnos ekkor a várt siker elmaradt, de 2009-ben Magyarország ismét focilázban ég, hiszen a DVSC a Levszki Szófia legyőzésével bekerült a Bajnokok Ligájába! Az ország apraja-nagyja követi tehát a BL mérkőzéseket, és az ország egyként szurkol a debreceni focicsapatért! Ha Ön szeretné az izgalmakat és remélhetőleg a sok-sok örömöt a Puskás Ferenc Stadionban átélni, vagy akár messzebre is hajlandó elmenni a fantasztikus magyar csapatért, akkor itt a lehetőség, hogy egyszerűen és gyorsan megrendelje DVSC jegyét online! Worldticketshop.hu – Jegy a Szórakozáshoz!
DVSC mérkőzések
Régóta arra várt, hogy magyar csapatért szurkolhasson a Bajnokok Ligájában? A DVSC bravúros játékának köszönhetően ez már nem álom többé! 14 év után először került be magyar fociklub a Bajnokok Ligájába, így most itt az idő, hogy ne a televízió előtt szurkoljon kedvencének! Erősítse a magyar szurkolótábort, és kövesse a Lokit minden BL mérkőzésre, hogy győzelemhez segíthesse a csapatot! Vajon még hány góllal örvendezteti meg a magyarokat Varga József, Kiss Zoltán vagy Rudolf Gergely? Ha kíváncsi a válaszra, akkor a lehető legjobb választás, ha azt a helyszínen keresi! Élvezze a mérkőzések minden izgalmas percét, és szurkoljon a Debreceni VSC-nek! Rendelje meg Bajnokok Ligája jegyét még ma! Worldticketshop.hu – Jegy a Szórakozáshoz!
bezárásA Worldticketshop egy viszonteladó a jegyek piacán, és tagja az Eustának. Egyéb info
A Worldticketshop előnyei
- 100% garancia a jegyekre
- Ügyfélszolgálat szombaton is!
- A legnagyobb TICKETSHOP Európában!
- Biztonságos jegyvásárlás
Iratkozzon fel DVSC jegyértesítőre!
Jelenleg nem kaphatók DVSC jegyek. Iratkozzon fel a(z) DVSC jegyértesítőre, hogy elsőként értesüljön a jegyekről!
- Ön az első, aki az új jegyekről értesül.
- Soha nincs túl késő, hogy biztosítsa helyét kedvenc eseményén!
Dőljön hátra! DVSC jegyértesítőjét azonnal megkapja, amint a(z) DVSC jegyek elérhetővé válnak!